Házirend, fontos tudnivalók

Kedves Vendégeink!

Igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból, hogy a legtöbbet adhassuk.

Csupán annyit kérünk, vigyázzanak rá, hogy legközelebb is ugyanilyen szép állapotban és magas színvonalon tudjuk biztosítani a nyugodt kikapcsolódásukat.

Házirendünk célja, hogy a szükséges információk birtokában nyugodt, kellemes pihenésük legyen és elkerüljük az esetleges félreértéseket.

Vendégházunkban történt foglalással Ön igazolja, hogy elolvasta, megértette, elfogadta, betartja és betarttatja a házirendünket. A házirend a szálláshelyen tartózkodó valamennyi vendégre vonatkozik!

A házirend be nem tartása a foglalás lemondását vonhatja maga után, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására, visszafizetési és/vagy kártérítés kötelezettség nélkül.

Vendégház alatt a házat és az udvart együttesen kell érteni.

Érkezési és távozási információk

A vendégházat érkezési napon 14:00 órától biztosítjuk. Kérjük, hogy korábbi érkezési szándékát e-mailben vagy telefonon legyen kedves előre jelezni, (legkésőbb érkezés előtt 2 nappal), amennyiben a vendégforgalom lehetővé teszi, igyekszünk annak megfelelni. Ez esetben vendégházat érkezési napon leghamarabb 12.00 órától tudjuk biztosítani, melyért külön díjat nem számolunk fel.

A távozás napján a vendégházat poggyásszal, bevitt holmikkal együtt kérjük 10:00 óráig elhagyni. Távozás napján tartózkodásuk meghosszabbítására akkor van lehetőség, amennyiben aznap nem érkezik új vendég (hosszabbítási díja: 500 Ft/fő/félóra). Hosszabbítást maximum 16:00 óráig van lehetőségünk biztosítani.

A megadott érkezési/elutazási időpontban a tulajdonos vagy helyszíni képviselője jelen van.

Érkezéskor a Vendég köteles a tulajdonosnak vagy megbízottjának átadni adatfelvétel céljából személyes dokumentumait (személyi igazolvány, lakcímkártya), és a helyszínen fizetendő fennmaradó összeget, amennyiben felmerül ilyen.

Vendégeink a Vendégházat a szükséges okmányok átadása és a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.

Természetesen, ha az okmányolvasás és a részvételi díj fizetése korábban megtörtént, akkor érkezéskor nincs ezzel kapcsolatos teendő.

Kérjük Vendégeinket, hogy őrizzék meg a ház és a kert tisztaságát, állagát, állapotát!

A vendégházat kérjük ugyanolyan állapotban átadni, ahogyan azt érkezéskor átvették (természetesen a Vendégház alapos takarításáról távozás után mi gondoskodunk).

Ételmaradékot kérjük ne hagyjanak a Vendégházban távozáskor.

A keletkezett hulladékokat az arra kijelölt kommunális és/vagy szelektív hulladékgyűjtőbe gyűjtsék!

A szálláshely elfoglalásának a Vendégek részére történt kulcsátadás minősül.

A Vendégházat maximum 12 személy veheti igénybe.

A tulajdonos vagy megbízottja jogosult – előzetes bejelentés nélkül – ellenőrizni, hogy a szálláshelyen a fizetett létszámban tartózkodnak-e a Vendégek.

A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket, de nem tartalmazza az idegenforgalmi adót.

Vendégek számának módosítása

Ha az érkezők létszámában változás történik a foglalásban megadotthoz képest (többen vagy kevesebben érkeznének), kérjük mielőbb jelezzék írásban. Ha a létszámváltozás befolyásolja az árat, a teendőkről tájékoztatást küldünk.

Kulcsok

Bejelentkezéskor átadjuk a vendégház kulcsait. Ezeket a bejelentkezéskor megbeszélt módon kérjük leadni távozáskor.

A kulcs elvesztése vagy rongálódása esetén távozáskor kártérítési összeget (10.000 Ft) számolunk fel.

Látogatók

A vendégházban csak a regisztrált vendégek tartózkodhatnak, látogatók fogadását kérjük mellőzzék.

14 év alatti Vendégek

14 éven aluli gyermek csak törvényes képviselője vagy más, a törvényes képviselő által megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat a Vendégházban és veheti igénybe a Vendégház szolgáltatásait. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.

Biztonság

Értékeik megőrzése érdekében kérjük, hogy a kaput és a házat mindig zárják (kulccsal).

A Vendégházban tilos saját vasalót, vízforralót, kávéfőzőt és egyéb, a megszokott utazási szükségletek közé nem tartozó elektromos készüléket üzemeltetni.

Saját elektromos készülék okozta mindennemű kárért a vendég felel, a kárt a vendég köteles megtéríteni.

A vendég gondatlanságából adódó tűzesetek okozta kár és a riasztások költsége a vendéget terheli. Gondatlanságból okozott tűzriasztás esetén annak költségét, de minimum 30.000 Ft összeget a vendég megtéríteni köteles.

Havas, jeges és esős időben a Vendégház külterületi részei csúszóssá válhatnak, ezért csak saját felelősségre vehetőek igénybe.

Havazás, és jeges, esős időjárás esetén nem tudjuk a teljes ott-tartózkodásuk idején biztosítani a csúszásmentesítést (Vendégház önálló jellege miatt nem tartózkodunk folyamatosan ott). A csúszásmentesítésre a Vendégházban megtalálhatóak a megfelelő eszközök, amennyiben szükségesnek érzik, azokat használhatják.

Balesetről, vagy egyéb rendkívüli eseményről a tulajdonost vagy megbízottját azonnal tájékoztatni kell.

Elektromos autó töltés

Kérjük, azon Vendégeinket, akik elektromos autóval érkeznek előre gondoskodjanak járműveik töltéséről, külön töltőállomásunk nincs.

Étkezés

Vendégházunk önellátó.

A Vendégház jól felszerelt konyhával rendelkezik, kérjük étkezésre ezt a
helyiséget használják.

A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat!

Kérjük kedves vendégeinket, hogy távozás előtt a használt edényeket
szíveskedjenek elmosni és a hűtőszekrényből mindent eltávolítani.

Tűzrakás-bográcsozás:

Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen a kijelölt farakásból, szélcsendben, egy vödör oltóvízzel felszerelkezve lehet. A tűzrakás után kérjük a Vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs vízzel történő leöntésére.

Kérjük a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartását!

A rendelkezésére álló tűzifán és papíron kívül más anyagok (pl. műanyag, gumi) égetése szigorúan tilos!

A szálláshely területére be nem vihető dolgok

A Vendégház területére nem vihetők be a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, anyagnak minősített dolgok, a hatályos jogszabályokban tűzveszélyesnek és/vagy robbanásveszélyesnek minősített anyagok, tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői, hulladék, környezetre, egészségre ártalmas dolog, pszichotrop anyag.

Ha a Vendég nem bevihető dolgot visz be a Vendégház területére, azt a tulajdonos a vendég költségére eltávolíthatja vagy eltávolíttathatja.

Az engedély nélkül bevitt dologban keletkezett kárért való felelősséget a tulajdonos kizárja.

A Vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz más Vendégnek, harmadik személynek vagy a tulajdonosnak.

Házi kedvencek

A Vendégházban házi kedvenceket, kisállatokat sajnos nem áll módunkban fogadni, megértésüket köszönjük!

Vendégházban található eszközök használata

A Vendégházban található eszközöket a Vendég köteles rendeltetésszerűen használni, a rendeltetésellenes használatból eredő kárért a Vendég felel.

Amennyiben a Vendég ezen eszközöket használja, úgy kijelenti, hogy az eszköz használatára képes, egészségi állapota abban nem gátolja, a használat szabályait ismeri az eszközöket kizárólag saját felelősségére és kockázatára használhatja.

A Vendég köteles az eszközt átvételkori, tiszta állapotban tartozékaival együtt tartani. Ha az eszköz a Vendégnek felróható okból használhatatlan vagy sérült állapotban van, a Vendég köteles az eszköz teljes értékét megtéríteni.

A benti berendezési és használati tárgyakat (ágy, ágynemű, matrac, TV stb.) kérjük, ne vigyék ki a kertbe!

A kültéri bútorokhoz tartozó párnákat és egyéb eszközöket esős időben és/vagy éjszakára kérjük hagyják fedett helyen.

A kertet mi gondozzuk. Kérjük, vigyázzanak a növények és a kerti bútorok, berendezések épségére! Ha van kedvük locsolhatnak, kertészkedhetnek J

Szemétkezelés

Vendégházunkban szelektíven gyűjtjük a szemetet, Kérjük kedves Vendégeinket, a kültéri kukáknál is tartsák szem előtt a szelektív hulladékgyűjtés szabályait.
A kommunális szemetet hétfőnként szállítják el, a szelektív szemetet minden 2. csütörtökön.

Takarítás

A szobákat a vendégek tisztán, kitakarítva veszik át.  6 éjszakánál hosszabb tartózkodás esetén, heti egyszer takarítást végzünk a vendégházban, mely magában foglalja a vendégház takarítását, a pipere termékek feltöltését, törölköző és ágynemű cserét is.

Amennyiben itt tartózkodásuk alatt plusz takarítást igényelnek, kérjük jelezzék felénk, ennek díja 10.000ft/alkalom.

Dohányzás, gyertya és füstölő használata

Vendégházunk nem dohányzó! Ennek értelmében a Vendégház zárt helyiségeiben, közösségi területein, valamint a Vendégházakhoz tartozó teljes nyílt területen – a dohányzásra kijelölt hely kivételével – tilos a dohányzás, illetve az elektromos cigaretta és/vagy IQOS használata!

A házban és a kertben füstölőt, gyertyát, mécsest használni tilos!

A szomszédok és a falu nyugalma

A szomszédok és a falu nyugalma érdekében a kertben 22:00 óra után tilos a hangoskodás, zenélés, zajjal, lármával járó tevékenység, hangeffektusok keltése, a szobában zavaró hangerejű televíziózás, rádiózás stb.

A Vendégház területén időponttól függetlenül tilos minden olyan magatartás, viselkedés, amely zavarja mások nyugalmát, biztonságát, biztonságérzetét, magánszféráját; zaklatásnak minősül vagy minősülhet, alkalmas mások megfélemlítésére.

A tulajdonos vagy meghatalmazottja jogosult figyelmeztetni a rendbontó és/vagy hangoskodó Vendéget.

Az első figyelmeztetés díjmentes, a második és harmadik figyelmeztetésért jogosultak vagyunk egyenként 10.000 Ft összeget felszámolni.

A harmadik figyelmeztetés után a tulajdonos vagy megbízottja jogosult a Vendéget a Vendégházból visszafizetési és/vagy kártérítés kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani.

Elvárható magatartás

Amennyiben a Vendég kifogásolható módon, durván viselkedik, alkohol, vagy pszichotrop anyag befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan magatartást tanúsít, ínkontinens, valamint önmagát ellátni nem képes, nem veheti igénybe a Vendégház szolgáltatásait.

Amennyiben a Vendég fertőző betegségben szenved, nem veheti igénybe a vendégház szolgáltatásait.

A vendégház értékei

A Vendég köteles a Vendégház eszközeit, berendezéseit rendeltetésszerűen használni. A nem rendeltetésszerű használatból eredő kárt a Vendég legkésőbb a távozása előtt köteles megtéríteni.

A Vendégház berendezési, felszerelési tárgya a Vendégház területéről kizárólag a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével vihető ki. A Vendégház bármilyen átrendezését, bútorok áthelyezését kizárólag a tulajdonos vagy megbízottja végezheti!

A Vendégház bármely dolgának elvitele a tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül bűncselekménynek minősül, ebben az esetben a tulajdonos megteszi a szükséges büntetőjogi és polgári jogi lépéseket.

A Vendégház bármely eszközének, berendezési, felszerelési tárgyának meghibásodását a Vendég köteles haladéktalanul jelenteni a tulajdonosnak vagy megbízottjának. A Vendég nem jogosult a hibát saját maga kijavítani vagy a kijavítást megkísérelni. Az ebből eredő károkért való felelősséget a tulajdonos kizárja.

Saját elektromos készülék okozta mindennemű kárért a Vendég felel, a kárt a Vendég köteles megtéríteni.

Wifi

A Vendégházban Wifi rendszer üzemel, amelynek használata térítésmentes.

A Vendég a Wifi csatlakozás jelszavát a Vendégház előszobájában, falra függesztve találja meg.

A Wifi folyamatos, megszakítás nélküli működését és elérhetőségét a tulajdonos nem garantálja, az a mindenkori szolgáltató és a szolgáltatás minőségétől függ.

A Wifi használata során vagy következtében a Vendég készülékében vagy annak tartalmában keletkezett közvetlen vagy közvetett károkért a tulajdonos nem vállal felelősséget. A szolgáltatást a Vendég a saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.

Parkolás

A szálláshely udvarán 4-5 személyautó egymás mögötti vagy melletti parkolására van lehetőség. Amennyiben az utcán kívánnak parkolni, kérjük a hatályos KRESZ előírások betartását. Az autó(k)ban hagyott értékekért felelősséget nem vállalunk.

Talált tárgyak

A Vendéget etikai okok miatt a talált tárgy megtalálásáról külön nem értesítjük.

Az élelmiszert, élelmiszer jellegű cikkeket, gyógyszereket a tulajdonos vagy megbízottja megsemmisíti.

A tárolható tárgyakat a tulajdonos vagy megbízottja 10 napig őrzi. Amennyiben a talált tárgy jogos tulajdonosa jelentkezik, személyazonosságát igazoló okirat felmutatásával és aláírásával veheti át a tárgyat.

A Vendégház kártérítési felelőssége

A tulajdonos a Vendég Vendégházba bevitt dolgaiban keletkezett kárért nem tartozik felelősséggel.

A Vendég a Vendégház berendezéseit, eszközeit és egyéb szolgáltatásait rendeltetésszerűen, saját egészségi, fizikai, mentális állapotának tudatában és ismeretében használja, illetve veszi igénybe, ezért a nem rendeltetésszerű, illetve nem a Vendég valós egészségi, fizikai, mentális állapotának megfelelő használatból, igénybevételtől eredő károkért való felelősségét a tulajdonos kizárja.

A Vendég kártérítési felelőssége

A Vendég köteles mindazon károkért helytállni, melyeket a Vendég, vagy kísérője okoz, és a tulajdonos, vagy harmadik személy szenved el.

Panasz

A Vendég a nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a Vendégházban való tartózkodás időtartama alatt. A tulajdonos kötelezettséget vállal arra, hogy a hozzá írásban, vagy a helyszínen szóban előterjesztett és jegyzőkönyvbe felvett panaszt a panasz beérkezését követő 72 órán belül kivizsgálja és arra a Vendégnek érdemi választ ad.

A Vendég panasztételi joga a Vendégházból történt elutazását követően megszűnik.

Vendégforgalomtól elzárt területek

A Vendégház tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy a Vendégházon belül kijelöljön olyan helye(ke)t, ahová a Vendég nem léphet be. Az ilyen helyek jól láthatóan meg vannak jelölve.

Hibajelentés

Kérjük Vendégeinket, hogy a Vendégházban tapasztalt mindennemű meghibásodást a tulajdonos vagy megbízottja részére haladéktalanul szíveskedjenek jelezni.

Egyéb bekészítés

Kérés esetén plusz takarót biztosítunk.

24 órás ügyeleti szolgáltatás telefon

Dapsy Krisztina (+36 /30/ 757-1685 )

Kérdése van?

Keresse nyugodtan a tulajdonosokat vagy helyszíni megbízottjukat.

Bízunk benne, hogy a pihenésre szánt idejük az elvárásaiknak megfelelő, örömteli és zavartalan lesz!

Üdvözli Önöket:

Dapsy Krisztina (+36 /30/ 7571685)  tulajdonos.